Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Arra vállalkozom, hogy egyedül 2016 eddigi filmterméséből 10 olyan alkotást mutassak, amely az ektoplazmával lehányt Melissa McCarthynál sokkal jobb példát mutat, ha valaki a női nem filmes reprezentációját tartja szem előtt.
„Zootopia
A Zootopia feltűnése ebben az összeállításban aligha meglepő, hiszen a Disney meséje szinte az összes sztereotípiát is célba vette. Judy Hopps-t ugyan alapvetően nyúl volta miatt nézik le nála fizikálisan sokkal alkalmasabb kollégái, de ez aligha a faji eltérések allegóriája, hanem a női munkavállalók megkülönböztetéséé, és a fejükben ennek hatására kialakuló korlátoké. A film zseniális iróniáját pedig az jelképezi a legjobban, hogy nemcsak főhősünk, hanem gonosztevőnk is egy olyan nő, akiből nem néztük volna ki, hogy képes lesz meghaladni a skatulyákat. (…)
Cloverfield Lane 10
Ami a Pénzes cápában egy jórészt jelentéktelen mellékszál, az a Cloverfield folytatásában a marketingblöfföket is felülíró karakterív. Miközben az egész internet egy-egy szuperhősmozitól várja az erős női karakterek megteremtését, J.J. Abrams tanítványai egy kis thrillerben tökéletes megoldották, ráadásul úgy, hogy nem egy erős, hanem egy erőssé váló hölgy történetét mesélték el - ami véleményem szerint egy sokkal példaképszerűbb motívum, mintha egy mindenkit szétzúzó szupernőt mutattak volna a nézőknek.
A Trónok harca 6. évada
A lista végére érve megint azt kell tapasztalnunk, hogy a sorozatok ebben a tekintetben is megelőzték a filmvilágot, ugyanis az HBO sikerszériájának legújabb szezonja számos olyan karaktert és eseményt tartogatott, amelyek egyértelműen a női karakterek képességeire és fontosságára alapoztak. Daenerys, Sansa, Yara, vagy éppen Cersei (Lady Mormontról már nem is beszélve) immár a legkompetensebb alakjai George R. R. Martin világának, és sikeresen mutatták meg sokak számára, hogy van keresnivalójuk a nőknek egy olyan környezetben is, amelytől teljesen idegen a »gyengébbik nem« dominanciája.”